Az úticél és környéke
egy helyen!

Sarlós Boldogasszony templom - Mánfa

  • Sarlós Boldogasszony templom, Mánfa

    Sarlós Boldogasszony templom, Mánfa

Sarlós Boldogasszony templom elérhetősége:

Mánfa, Kaposvári útÚtvonal »
(Melegmányi völgy)


Sarlós Boldogasszony templom bemutatása

Mánfa nyugati külterületén, a falutól kb. 600 m-re az országút mellett, fákkal körül vett völgyben áll az ország egyik legszebb Árpád-kori eredetű temploma.

A Sarlós Boldogasszony titulust viselő, XII. században épült román stílusú kis templomot a század végén bővítették, majd a XIV. században átalakították és közel kétszeresére növelték a belső terét, kívülről támpilléres fallal zárva le. A templom a török hódoltság alatt is éppen maradt.

A helyi legenda szerint a török időkben a falu elpusztult, majd a felszabadulás után a templomtól keletre újjáépült, a templom pedig feledésbe merült. Ekkoriban történt meg, hogy egy pásztor legeltette a marháit a környéken, amikor egy bika elkóborolt. A pásztor keresni kezdte, amikor meghallotta a harangot. Mikor közelebb ért látta, hogy a bika belegabalyodott a harang kötelébe, és így megkongatta azt. Ezután a falusiak megtisztították a templomot és környékét, majd újra birtokba vették azt.

További 42 látnivaló a(z) Sarlós Boldogasszony templom közelében és Mánfa településen, illetve a környéken »

Kattints és fedezd fel!

Forrás: A fenti információk a(z) Sarlós Boldogasszony templom kapcsolattartója által rögzített információ, utoljára frissítve: 2024.02.01

Hirdetés


 
A kornyeke.hu oldal működése érdekében sütiket (cookie-kat) használunk adatvédelmi tájékoztatónk szerint. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát az oldalon. Rendben
Hétvégére
Következő nyaralásra
Egyszer megnézném
mégsem